Milyenek a magyar bűvészek?

A bűvészet, a mágia a barlangrajzok révén jóformán egyidős az emberiséggel. A magyar bűvészet történetének kezdetét nehéz pontosan meghatározni. Annyi bizonyos, hogy az első magyar nyelv megjelent bűvészkönyvet 1803-as keltezésű:  Tomantsek János A kis tátos című munkája számít szakmai alapműnek. 


Négy évvel később jelent meg Johann Michael Wagner: Neustes Zauberkabinet (Új varázsszínház) című kötete Pesten, ahol később bővített kiadásban is forgalmazták. Ezt csak azok értették, akik németül tudtak. Czövek István ügyvéd A mágyiás ezermester című könyve 1816-ban jelent meg. Ebben különböző háztartási praktikák, receptek, fejtörők szerepeltek, és a szerző bűvésztrükköket is leírt.


A neves magyar bűvész, Rodolfo a Bűvészettörténet című sorozatának első adásában a következőt jelentette ki: „Az állatszelidítés még évszázadokon át a varázslók, bűvészek hatáskörébe tartozott. Erről tanúskodik az első magyar nyelvű bűvészkönyv, Czövek István 1816-ban megjelent bűvészkönyve”. Vagyis a mágusóriás nem tudott Tomantsek János munkájáról akkor még. Aztán az 1974 májusában kiadott Film Színház Muzsikában olvasható cikkben megdőlt az egy évvel korábbi állítása: „Magyarországon biztosan, de talán világviszonylatban sincs párja Rodolfo mester bűvészkönyvgyűjteményének: több mint nyolcszáz kötet sorakozik egymás mellett a könyvespolcon. A legrégibb bűvészkönyv kiadási dátuma 1816, címe: Mágiás ezermester. Rodolfo szerint legfeljebb ha két-három példány lelhető fel belőle, úgyhogy igazán könyvritkaságnak számít. Most, háromezerötszáz példányban, minikönyv formában adja ki a Táncsics Könyvkiadó, hogy legalább a szakmai érdeklődők számára hozzáférhető legyen. De Rodolfónak van egy feltehetően még régibb, magyar nyelvű bűvészkönyve. Azért feltehetően, mert fedőlapja nincs, csupán régies, szálkás betűkkel, lúdtollal írta be hajdani tulajdonosa: Tomantsek János, Kalocsa, 1803”. 

A jelek szerint az első magyar nyelvű bűvészkönyv alfája és ómegája Rodolfo, aki 1979 decemberében a Képes Újságnak ezt nyilatkozta: „Nekem száz, bűvészettörténettel kapcsolatos könyvem van. Ilyen gyűjteménye senkinek sincs Magyarországon! A legrégibb magyar bűvészkönyv, 1803-as kiadású is a birtokomban van”. 

Rodolfo a Cirkuszlexikon című televíziós sorozatban kijelentette: „Nagyon érdekes módon sokáig úgy tudtuk, hogy ez a legrégebbi magyar bűvészkönyv, a Mágyiás ezermester Pesten lett kiadva 1816-ban, de van egy másik nagyon régi magyar könyvem, ami még ennél régebbi. 1803 – már vigyázni kell, mert papír töredezik – A kis tátos, Tomantsek János könyve, Kalocsán lett kiadva”.

A magyar bűvészek sorában a 20. század elején Corodini, vagyis Göndör Miklós volt a legismertebb, a tiszteletére rendezik meg a róla elnevezett Corodini-bűvészversenyt. Rodolfo rengeteget tett a bűvészet népszerűsítéséért, méltán lehet őt tartani az előző évszázad egyik legnagyobb magyar mágusának.   

Hosszasan lehetne sorolni az elmúlt évek magyar bűvészeit. Közülük is kiemelkedik Hajnóczy Soma, aki a Phone Act műsorszámával színpadi általános bűvészet kategóriában lett világbajnoki címet. A 2015-ös, a 26. világbajnokságra a Fédération Internationale des Sociétés Magiques őt kérte fel a FISM egyik zsűritagjának.

Világhírű magyar kártya bűvészek 1. rész

A bűvészet a szórakoztatás egy olyan misztikus formája, amikor a bűvész látszólag lehetetlen, már-már a fizika törvényeinek ellent mondó varázslatokat ad elő, nevezhetjük akár illúziónak is. A mesterséget évszázadok óta űzik világszerte, és természetesen magyarok is voltak és jelenleg is vannak a leghíresebb bűvészek között. Most róluk olvashatsz részletesebben.

Magyar bűvészek a nagyvilág színpadjain

Az alábbi rövid lista nem tartalmaz mindenkit, akiről szólni érdemes, hiszen számos kiemelkedő magyar bűvész kápráztatta már el a nagyérdeműt. Közülük első körben két, valószínűleg mindenki számára ismert művészt mutatunk most be.

A bűvészet történelme Magyarországon

Az első, magyar nyelvű, bűvészetről szóló könyv a XIX. század elején, pontosan 1804-ben jelent meg, melynek címe A kis tátos volt. Ez a könyv háztartási praktikák és fejtörők mellett bűvésztrükkök leírását is tartalmazta.

A XX. század elejének kiemelkedő alakja volt a Corodini művésznéven híressé vált Göndör Miklós. Az ő tiszteletére rendezik meg évente a Corodini-bűvészversenyt, illetve az ő nevét viseli a Corodini Bűvészklub is. Az évszázad vitathatatlanul legismertebb alakja, aki nemzetközi hírnévre is szert tett, Rodolfo volt.


Ha most ismerkedsz a kártya bűvészettel, akkor ezt a cikkünket mindenképp olvad el, hogy megtudd, milyen kártyákat használ egy bűvész.


Rodolfo – “Vigyázat, csalok!”

Eredeti neve Gács Rezső, 1911-ben született, Budapesten. Bűvészkedésre egy kínai gyöngyárus inspirálta, aki megtanított neki egy bűvészmutatványt a dunai kavicsokkal. Első fellépései után felkarolták, és ekkor kapta a Rodolfo Grosso művésznevet. (a Grosso a születési vezetékneve volt, amit magyarosítottak)

Rodolfo - Vigyázat, csalok!
Rodolfo – Vigyázat, csalok! – forrás: www.aduasz.com

Sok legendás műsorszáma között állandó elemek voltak a kártyatrükkök is. Több társulatban és formációban is dolgozott és lépett közönség elé, elég csak a híres Latabár testvérekkel alkotott lehengerlő csapatra gondolni. Magyarországon kívül meghódította Európa és a világ országait, sorra hívták a nagyvárosok színpadjaira. Karrierje utolsó szakaszában megkapta a kiváló művész és érdemes művész kitüntetéseket, az utolsó fellépése 1986-ban volt, Budapesten. Sikere és elismertsége abban rejlett, hogy hihetetlen precizitással ki volt dolgozva minden mutatvány minden mozdulata.

Rodolfo kártyatrükkjei közül több is elérhető videó formájában, íme közülük egy:

Hajnóczy Soma – kétszeres bűvész világbajnok

Újgenerációs bűvészként tartja számon a szakma, Soma napjainkban aktív, és messze földön híres mutatványaival. 2009-ben elnyerta a FISM által háromévente rendezett bűvész világbajnokság első helyét, színpadi általános bűvészet kategóriában. Művészetét áthatja a zene, több produkciójának szerves részét képzik a zenei elemek.

Rendszeresen fellép stand-up comedy előadásokon, ami annak köszönhető, hogy a mutatványait nem csak a bűvészet varázslatos világa járja át, hanem mindezt a közönségét megnevettető formában képes előadni. Láthatjuk napjainkban is tv felvételeken, élő adásokban is. A régi mutatványokat újra gondolja, modern elemekkel egészíti ki, és teszi a kornak mindenben megfelelővé.

Hajnóczy Soma - kétszeres bűvész világbajnok
Hajnóczy Soma – kétszeres bűvész világbajnok – forrás: dumaszinhaz.hu

2015-ben a XXVI. Bűvész Világbajnokságra a szervezők őt kérték fel a FISM egyik zsűritagjának. A felkérésnek eleget téve, Hajnóczy Soma volt az első magyar és egyben a bűvész világbajnokság történelmében az eddigi legfiatalabb zsűritag, akit megtiszteltek ezzel a pozícióval. Ezt a megmérettetést egyébként az azóta világszerte ismert Shin Lim nyerte, akiről ebben a cikkben olvashatsz egy részletes bemutatást.


A New T Red és New T Black francia kártya , amit a bűvész világbajnok Shin Lim is ajánl. A FISM világbajnok által is promotált kiváló minőségű kártyapakli vörös és fekete színű változata. Ha Shin Lim a nevét és arcát adja egy paklihoz, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valóban minőségi termékről van szó.


Soma 2000-ben kezdett el versenyezni, és azóta több mint 30 nemzetközi díjat és elismerést gyűjtött be. A bűvészettörténelem egyik legfiatalabb előadója, aki magáénak tudhatja a világbajnoki Grand Prix díjat.

Ha te is szeretnél egy kiváló minőségű kártyát a bűvésztrükkök gyakorlásához és bemutatásához, akkor látogass el egy prémium kártyabolt oldalára és böngész kedvedre a szebbnél szebb kártyák között.